Ez...valami más.

Nem tudom ,hogy terhesség teszi- e vagy ,nem... de eszembe jutott az első szerelmem! Nem a legelső, hanem a nagy Ő! Vajon mikor felejti el az ember a nagy Ő-t ?! Vajon, meddig kísérti a múlt a szívet és az elmét? Örülök nagyon a babámnak és annak is örülök, hogy Tőle van, de ... mégis. A lelkem mélyén annyira vágyom, kívánom azt, hogy bár tőle lett volna, bár vele maradtam volna, bár ő lenne ennek a kis apróságnak az apukája. Régen nem hittem a nagy Ő-ben... de most ,egyre erősebben kezdem hinni és érezni, hogy igen, nekem Ő volt az aki. Most, ahogy ezt írom a torkom annyira elszorult. Vele még mindig 100x el tudom képzelni az életem. Igen.. ha valaki még nem jött volna rá... egy korábbi bejegyzésembe talán már említettem is őt, közismertebb nevén Demian, de én csak Manónak fogok a blogomban említeni. Szerencsére már nem olyan erős a hiánya. Némiképp segít, hogy Sztív velem van, de akkor is ... Úgy elmondanám neki... de ,ahogy korábban is ,most is hasztalan lenne kiöntenem neki a szívem, az érzelmeim. Most meg már főleg felesleges lenne. Nem is lenne értelme. Ő már döntött és az én agyam is döntött, hogy nem akarunk együtt lenni és kész. Gonosz dolog ,hogy az egyik fél eldönti, hogy nem akarja a másikat... a másik meg nem tud mit csinálni, csak beletörődni az eseményekbe. Így döntött... kész. De vajon én eszébe jutok néha? Hiányzom neki, olykor? Biztos nem, hisz van aki már hiányozzon neki és akire gondoljon. Anyuék bele is halnának, ha újra egy pár lennénk Manóval. De meg is értem. A legtöbb fájdalmat okozta az életemben. Mégis ... még mindig vonz....

De ... Ágyő nagyŐ....

Baba napló 7.hét

Hogy lehet valaki ennyire csekély értelmű, hülye F.! Azt nem tudom... Lehet, hogy csak a hormonok beszélnek belőlem, de felrobbanok ettől az embertől. És ha valaki még nem tudná, igen a pasimról beszélek. Az én pici babukám apjáról. Meg tudnám ölni egy kanál vízben. Elegem van mindenből!!!! Ez a terhesség meg kikészít! Nem bírom! Már lassan minden este sírok, mert hányingerem van, szédülök, gyenge vagyok, nem bírok enni, egész nap fáj a hasam, szorulásom van, háányok. Én meg ezt már nem bírom. És hiába mondják, hogy jajj majd elmúlik, én is tisztában vagyok ezzel, de már elmúlhatna. Meg az is felidegesít, hogy nem igaz, hogy ennyire gyenge legyek, hogy ne bírjam ezt elviselni. Nem hiszem el magam. Kiborulok mindentől. Borzalmas, Utálom... és nyugodtnak és pozitívnak kellene lennem, de nem meeegy. Én próbálom magamra erőltetni, de nem megy.
Ennyi panasz mára szerintem elég.
A lényeg, hogy próbálok pozitív gondolatok sugározni  a pici felé, és igyekszem éreztetni vele, hogy nagyon várom már. Ez az idegbajosság meg majd elmúlik, csak sajnos kihat rá is...
De lelki béka, vagy valami hasonló.
HisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHisztiHiszti ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!

Baba napló (6. hét, 6mm)

Helló mindenki!
Úgy döntöttem, hogy amíg meg nem szülöm pici énemet, addig ide fogok írni nektek. :) Talán így könnyebb lesz elviselni az első pár hónap gyötrelmeit. Azt mindig is tudtam,hogy van ez a "reggeli" rosszullét meg ilyenek, de azt nem tudtam ,hogy ennyire rossz lesz. Vagy lehet, hogy csak én élem meg ennyire rosszul. De szerencsére már csak másfél hónap ebben az állapotban és utána meg mindent felfalhatok amit csak a picim és én megkívánunk. Izgalommal várom ,hogy milyen nemű lesz a pici. Persze közben nagyon aggódom ,hogy a 9 hónap alatt semmi baj ne történjen. Ha már úgy alakult, hogy áldott lettem, akkor nem szeretném ezt elveszíteni. A környezetemben élők vegyes érzelmekkel fogadták a hírt, hogy babát várok. De szerencsére túl nyomó részt pozitív jelzéseket kaptam. :) Szóval, nem csak én várom már a kis jövevényt. Tudom ,hogy nagy felelősség, amire én még nem készültem fel, de hirtelen fel kell nőnöm. Bennem is vegyesek az érzelmek. Néha annyira félek a változástól, néha pedig repesve várom a szeptembert. Nagy változás lesz ez az életemben. S nem csak az enyémben de a velem élők életében is. Néha még most is alig tudom felfogni a dolgot. De az biztos ,hogy nagy szeretettel várom a picit és bízom benne, hogy remek anyja leszek élete végéig. Amit nagyon remélek, hogy én már nem fogok megérni. :)

Nah ennyit mára. :)
Puszi!

I'm come back! (?)

Ohóóó, Hellóhelló mindenki! Azt hiszem visszatértem amennyiben az időm engedi. :) Meg elolvastam "anyum" blogját és kedvet kaptam az íráshoz. Meg annyira romantikus hangulatban vagyok... de ezt senki nem orvosolja. Félre értés ne essék, megvagyunk a drágámmal...csak hát nem egy romantikus regényhőssel járok. :D Összefoglalva az eddig történtek:
- még mindig szorgalmasan járok a kedves dilidokimhoz (és még mindig szorgalmasan szedem a dilibogyóimat...de kezdem úgy érezni ,hogy rajtam semmi nem segíthet)
 - a drágámék fellépnek a kocsonyafesztiválon, ami remek hír és nagyon jó lehetőség is egyben... :)
 - január 14- én elhunyt a számomra legkedvesebb ember a világon, az életem értelme, megmentője, megértője, tanácsadója ... a nagymamám! Még azóta se nagyon tudom összeszedni magam ... a halála egy hatalmas törés volt bennem és órási űr tátong bennem... Hiányzik :(
- Abbahagytam a fogamzásgátlót... és tegnapig azt hittem, hogy terhes vagyok, mert elég sokat késett... de hurrá megjött...
 - Elkezdtem intenzívebben állást keresni, és úgy néz ki ,hogy fog is sikerülni. Eddig már van egy amit itthonról tudok végezni, ami remek... Bár a főnök (én csak Mikulásnak hívom... nem kell elmagyarázni, hogy miért) nem szimpi valamiért... olyan bosszantóóóóó a hangja és minden reggel 7kor skyp beszélgetés... ahh... nem baj, kibírom, mert amit kapok zsebpénznek jó... A másik ,pedig egy étterembe esélyem lenne felszolgálóként dolgozni. Szombaton megyek próbanapra. Szorítsatok! :)
- Elkezdtem angolt tanulni. Eddig egész jól megy, bár most értünk az egyszerű múlt időhöz... :D De legyűröm, mert nagyon akarom ezt az angolt, hogy kimehessek külföldre és visszafizessem azt a mérhetetlen sok tartozásomat. Blööööh...

 Azt hiszem röviden és összefoglalva ennyi! Jelen: ROMANTIKÁT akarooooooooooooook!!!! Mellesleg utálom ezt (mondom mit): Van egy srác... lényeg, mikor nekem van barátom akkor neki senki nincs és mikor neki van komolyabb akkor nekem nincs senkim... Hát normális ez?! De ilyen az élet. Lehet, hogy nekünk nem kell együtt lennünk. A sors alakítja így. Igaz szembe szállhatunk a sorssal, de bármennyire is vonz nem tenném meg a kicsimmel. Szeretem őt... kötődöm hozzá, a lényéhez. A vágyat, pedig csak le kell nyelnem. :) Azt hiszem...