Azt hiszem kezdek nagyon nagyon kiborulni. Egyszerűen semmire nincs időm és ha van is,azt se én osztom be. Minden percben azon jár az agyam, hogy bármelyik pillanatban fel fog kelni a pici és akkor nekem azonnal ott kell teremnem mellette. Még a WCére se tudok leülni nyugodtan. Megint előjöttek a pánikrohamaim. Úgy gondolom ebből kifolyólag. A múltkor annyira remegtem , tiszta ideg lettem megint. Persze az nem lehetek, nyugodtnak kell lennem, hogy a baba ne érezze meg. Egyszerűen nem bírom már kezelni az idegeimet. A sírás kerülget. Már a pszichológust is felhívtam. Csütörtökön mehetnék hozzá, ha lesz rá idő, meg oda tudok érni, ha nem akkor hétfőre ad fix. időpontot nekem. A sírásától is elkap az idegesség. Hogy azonnal rögtön meg kell oldanom a dolgot. Gyorsan tisztába tenni, megetetni, foglalkozni vele, ringatni. Utálom, hogy nem én uralom az időmet. Kiborít. A párommal nem tudok egy nyugodt percet együtt tölteni. Most ettől rossz anya lennék?? Úgy érzem igen is meg nem is... Imádom a kis trottyost, de néha elfogy már a türelmem. Édesanyám azt mondta, hogy elhiszi, hogy fárasztó... és unalmas ez a monotonitás. De már nem csak kicsit kell kibírni, aztán jobb lesz majd.
Ja, de mire oda érnénk, hogy jajj, most már jó lesz ,akkorra már mennem kell ugye dolgozni. És kb. csak a rosszabb fele jut nekem. Egyszerűen már nem bírom... Főleg most így télen... a szar idő, az ingerültség a levegőben, hamar sötétedik... Utálom. De most ettől én rossz anya vagyoook?!?!?! Nem akarom feladni, nem akarom itt hagyni az egészet... de néha arra gondolok, hogy jó lenne mindent itt hagyni, a felelősséget elhagyni és csak szabadon lenni. Vajon normális, hogy én ilyenekre gondolok?? Utálni tudom magam ezek miatt... és ettől is csak ideges leszek... Várom már azt az időt ,amikor minden nyugodt és csendes lesz. Majd ha már beszélni fog, akkor jó lesz...de most jaaaaaajjjj... :'(
