Pesszimista, vagy optimista?

Nem sokára megyek a kozmetikushoz és végre a dzsungel szemöldököm a múlté lesz... De annyira rossz,hogy csak a szomszéd utcába kell mennem,de a hasam már megint görcsbe van. Nem lesz ez így jó,ez a pánikszerű érzés lassan felőröl, és nem tudok ellene mit tenni. Ennyire gyenge lennék? Ennyire nem tudok uralkodni a saját testemen, az agyamon? Úgy érzem,hogy a kicsi lelkem (kicsi én) valahol az agyam egyik sötét sarkában gubbaszt  és a gonosz agyam terrorban tartja, miközben uralja a testemet. Nem jó érzés. Annyira gyenge vagyok. Utálom ezeket a pánikrohamokat, a félelmet már lassan mindentől. Már lassan azt is bebeszélem magamnak,hogy tudathasadásos vagyok... mert tudatában vagyok ugyan, hogy beszélgetek más emberekkel és mutatom nekik,hogy jó a kedvem és nincsen semmi baj,de belül ordítok és félek. Lehet, hogy valójában sosem voltam önmagam... lehet,hogy igaza van barátnőmnek és csak megjátszom magam. Mert valójában ki vagyok én? Ahogy mások látnak: egy vidám, megértő, segítőkész és nyafis csaj. (Gondolom én.) És ahogy én látom magamat belülről kifelé nézve: egy megtört ,megkeseredett, szomorú csaj, aki fél az új és váratlan dolgoktól.
Lehet,hogy eddig csak azért voltam vidám, mert mások ezt látták és én meg akartam nekik felelni. Talán, ha az igazi énemet látták volna nem barátkoztak volna velem. Mert hát ki barátkozna egy megtört, szomorú lánnyal. De én szeretek másokat felvidítani ,bohóckodni... szeretem látni ,ahogy másokat felvidítok és nevetnek azon amit csinálok, vagy épp mondok. És szeretek vidám lenni ... de a hangulat ami nagy részt ural engem, az a melankólia.
Valamelyik nap megnéztem az Alíz, csodaországban c. filmet és abba hangzott el többször is,hogy a legkiválóbbak kicsit mind őrültek. Ezt pozitívumként fogom fel. :) Talán jó, hogy egy kicsit dilis vagyok. De nem, én nem őrült vagyok, csak beteg... de anyának és apának nem mondhatom ,mert apa mindig kiabál velem, hogy ez hülyeség és minden agyban dől el, és ez igaz is... de nekem egyedül nem megy. Mi van, ha csak segítséggel tudom megoldani ezt a dolgot? Hallani sem akarnak ezekről... Talán ezért érzem néha azt is,hogy egyedül vagyok... pedig tudom ,hogy nem... nem tudom...
Leszek én még jól ebben az életben? Olyan elveszettnek érzem magam... Ki vagyok, mi vagyok ,mi a célom, miért létezem, miért olyan nehéz minden?
Próbálok pozitív lenni ...de nem megy. Gyenge vagyok... pedig ki tudja mi rejlik bennem... csak kevés az idő és a lehetőség... (meg a pénz :/)
Ez a dal lehet kicsit ironikus lesz most ide... de... Good Life ^^,