Egy reggeli gondolatocska

Olyan mintha valami megváltozott volna... Mintha már mi nem lennénk ugyan azok... mondjuk,talán mert már nincs az a kezdeti izgalom,az újdonság varázsa... Lehet,hogy már nem vagyok számára annyira érdekes,mint az elején...de ez kétségbeejtő... Mikor jön ez az érzés,miért jön vele a másik érzés,a kétségbeesés érzése,hogy próbáljak neki mindig újat mutatni,hogy ne váljak számára unalmassá? Utálom ezt az érzést... Olyan,mintha kezdeném elveszíteni önmagam...
Meg,hol van a sok sms,amit régebben olyan sokat kaptam? Muszáj belefásulni minden kapcsolatba? Vagy túl sokat várok el? Szeretném,ha meglepne,ha udvarolna... Hogy mikor belenézek a szemébe,azt lássam,hogy "igen,te vagy az a lány ,aki nekem kell most és ..."
De persze tudom,hogy dolgozik és fáradt és ezért nem is panaszkodom,neki... Nem is akarok soha! Mert szeretem és úgy szeretem ,ahogy van! Ezt már biztosan érzem! De már nem mesél nekem annyit mint régen... mintha nem mondana el dolgokat... úgy érzem... De én nem csak a Szerelme szeretnék lenni,hanem a barátja is... és az utóbbi funkciómat úgy érzem kezdem elveszíteni. Pedig nem szeretném! De ezektől eltekintve boldognak érzem magam mellette és nyugodtnak :) Vééégre ,az első olyan párkapcsolatom,ahol teljes lelki béke van! Hjahh,és azt írtam már,hogy imádom,ahogy csókol?? Kb,csak az előbbi 30 bejegyzésembe... :P :D De ha így is van!
És belegondolva,az a sok kis apróság amiket értem tesz... azok miatt érzem,hogy szeret engem! Tegnap elfeküdtem a nyakam,ami hál'istennek még ma is érezhető, és ő úgy aggódott értem,egyem meg... Szóval,immááádooom!

U.i: Szeretlek EgyetemiAnyu és KicsiCsaj... Mellesleg még több csajos délutáááánt! :P