Basssszuuus,annyira utálok szerelmes lenni... Miért kell nekem annak lennem? Csak elrontok mindent azzal,ha szerelmes vagyok... Az első stádium még jó,mikor tiszta boldog vagyok és nem gondolok másra csak arra,hogy ő van meg én... de aztán jön a második stádium,mikor már minden bosszant... egy lájk valami lány ismerőstől, vagy ,hogy hol van ,mit csinál, mire gondol... az idegesítő hülye kérdéseim!!!Utálom magam,hogy mindent csak túlkomplikálok... hogy minden percben csak attól rettegek,hogy mikor lesz elege ezekből és mikor mondja azt nekem,hogy szia! Miért nem tudok egyszerűen csak szeretni boldogan és nem törődve semmivel?! Mindig jövök a hülye kérdéseimmel, olyan választ várva ami nekem jól esik,de kierőltetem belőle... az már nem szívből jön! -.-" És már megint változtatni akarok magamon, és bebeszélem magamnak,hogy ez így nem lesz,hogy én szar vagyok.... klinikai esetnek érzem magam... Miért nem tudok én lenni az a kedves,megértő és nyugodt bnő, aki korábban voltam mikor együtt voltunk?!?! Folyton megjegyzéseket teszek neki a nem létező szeretőiről, és hogy biztos ezt csinálta meg azt csinálta... holott szegényke,biztos csak a szobájában ül,gitározik, vagy az új telefonját babrálja, vagy egyéb mást csinál. Én meg komplikálok, túldramatizálok és rosszul vagyok magamtól... de ha én rosszul vagyok magamtól,hogy várjam el,hogy ő élvezze a társaságomat? Egyszerűen csak jól kellene éreznem magam vele... ennyi!! -.-" De lehet ,nekem nem lenne szabad szerelmesnek lenni...De ha most feladom,akkor mi értelme volt megküzdenem a szerelméért? Semmi... Így hát nem adom fel,és megteszek mindent azért ,hogy olyan legyek mint régen... az a bohókás,cserfes kis csaj,akibe beleszeretett... (L)
(Ez az idézet csak megtetszett:: "Amerre nézek, lelki sérülteket látok. Mindenki nyavalyog, mert eldobták, elhagyták, kifosztották. De mind újrakezdi. Megpróbálja ismét. Mert hihetetlen, hogy ezen a tetves bolygón ne lehessen legalább néha-néha boldognak lenni." Vavyan Fable)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése