Már megint nem tudom,hogy mit csináljak...úgy érzem,hogy neki már annyira nincs is szüksége Rám,hogy az eleső percekben érzett fellángolás kezd eltűnni,hogy már nem is érdeklem annyira... Persze,biztos csak bebeszélem magamnak,talán azért van ez így ,mert már egy hete nem találkoztunk,és csak MSNen beszélgetünk... De lehet nem is miatta vagyok szomorú,hanem mert most ez az idő,ilyen fos és kikészít...nem tudom!
Kezdek attól félni,hogy elveszítem... pedig tudom,hogy nem,mert ebbe biztos vagyok! Szóval minimális félelem van csak bennem,de van amikor eszembe se jut.
Tegnap a telefonba azt mondta,csak úgy tudnám elérni,hogy velem legyen,hogy ha elmondom Bettinek,hogy mi van kettőnk között,de akkor ugye ő megharagszik Rám...és amúgy is ,ilyen még csak eszembe se jutna!! És én akarom megszerzni magamnak a dicsőséget... :) De kicsit ez elkeserített...más mód nincs is??? Csak ,ha elmondanám Bettinek?? Ez most komooly? :/
De talán,a barátsága egy idő után átalakul szerelemmé...talán! Én minden esetre kitartó leszek... mert ,ha már találtam egy ilyen embert,mint ő... Aki mellett én én lehetek,akkor nem fogok megint két évet várni míg felbukkan a következő...
Vagy lehet,hogy jobban tenném,ha elengedném őt? Hogy éljen boldogan Bettivel?
Az első "szakításnál" is....részben azért is volt,hogy Bettivel nyugodtan tudjon lenni ... és ne úgy,hogy én is ő is ... Már megint kezdek bedepizni... :/ Azért gondolok már ilyenekre :/ Ne máááár -.-"
De valahogy mindig jobban érzem magam,miután kiírom magamból a dolgokat... mint például most! És készülj fel Egyetlen Kicsi Tündér Bogaram,hogy nem adom feeel! :D A lelked az enyém lesz... ;) :P :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése