Az mit tud már, hogy nem tudok elmenni itthonról már 6 hónapja... sőt már több. Persze nem olyan dramatikus a helyzet, mert nagyimhoz el tudok menni. Az meg több mint egy órás út. Nah, de oda se megyek, csak ha kocsival megyünk. Nem bírom már. Pedig már gyógyszert is szedek a pánikrohamomra. Igaz, most szoktatom magam hozzá. Ma azt mondta nekem a Drágám, hogy : " Én talpraesett lánynak ismertelek meg." Igen, talpraesett (többé- kevésbé) , vidám, bohókás csajnak ismert meg. Mindenki így ismert meg. "Ennek a csajnak mindig fülig ér a szája." Huncutul csillogott a szemem és nyomtam folyton a hülyeséget, és pörögtem, ha buliról volt szó. Most meg nem bírok elmenni a barátommal egy egyszerű szalonna sütésre az együttesével. :'( Itthon ülök, míg ő ott van. Steve meg olyan megértő. Mondta, hogy megérti, hogy nem vagyok jól és majd máskor elmegyünk együtt szórakozni. Én meg kétségbeesésembe nem tudom mit kezdjek már magammal. Az egyik felem nem mer elmenni, a másik felem meg vágyik ki a szabadba, buszocskázni, sétálgatni, bulizni, beszélgetni. Nem megy...
Mert persze sokkal kényelmesebb itthon ülni a picsámon... a ventilátor hűsítő társaságában.
Vissza akarom kapni MAGAMAT!!!! :(
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése